Családomban gyakoroltak jógát, a buddhizmust, és a nyugati asztrológát. Hamar ki voltam téve C. G. Jung bölcs tanítsainak is és azonnal felismertem, hogy a védikus asaztrológia ugyanezen bölcsesség mély és módszeres felfedezéséből áll. Első védikus asztrológiai elemzésem után 1990-ben megvettem a klasszikus "Brihat Parasara Hora Shastra" köteteit, majd több bevezető könyvet, mint például James Braha "Ősi Hindu Asztrológia a Modern Nyugati Asztrológusnak" c. művét (Ancient Hindu Astrology for the Modern Western Astrologer), es hozzáláttam, hogy kiszámoljam a barátaim, családtagjaim képletét efemeridák és nyugati programokból való visszaszámlálás útján. Később elvégeztem a Transzcendentális Meditáció szervezet Maharishi Jyotish programját, amelynek alapítója, Maharishi Mahesh Yogi kétségkívül jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a számítógépek korában jelentős népszerűségre és térnyerésre tegyen szert az indiai asztrológia néhány házközpontú irányzata.
Az indiai panditok döbbenetes pontosságukkal leptek meg Csupán születésem körülbelüli ideje és helye állt rendelkezésükre, de hamar kijelentették, hogy szüleim szétváltak, egyéves koromat követően, és hogy 1984 októberétől vagy novemberétől távoztam hosszabb időre külföldre. (Valójában október 23-ának éjszakáján hagytam el Magyarországot több évre.)
2002-ben, miután már évek óta tanultam hobbyszinten a védikus asztrológiát, beléptem Csom Mária indiai asztrológiát tanulmányozó csoportjába (FB csoport: Átjárók), aki egy budapesti misztikus asztrológus , ahol azonnal egy új kor hajnalát éreztem meg. 2004-re elhatároztam, hogy indiai asztrológus leszek, vásároltam egy használt laptopot és elkezdtem klienseket fogadni Budapesten, és bevezető tanulmányokat tanítani Budapest környékén.
Csom Mária tanulócsoportja új megközelítésben tárgyalta a védikus asztrológiát a 27 naksatra (holdház) alapján. Mari emlékezetéből képletek és élettörténetek százait tudta előidézni, amelyek kapcsolódtak ahhoz a kombinációhoz, amit éppen tanultunk. Tanításai mindig az indiai mitológia és a klasszikus technikák szilárd bázisán nyugodtak, és míg nyíltan vitáztunk a különféle indiai technikákon és összehasonlítottuk azokat, még nyugati technikákat is bevetve az indo-tibeti állatövbe, valami olyasmit sikerült átadnia, ami mindig a lélek legmélyéről szól, és a karmikus mintákról, mégpedig mély érzéssel és valódi misztikus alappal., miközben szabadon beszélgettünk a lehetséges előző életeink energiáiról, a Lélek vagy a Buddha-természet további terveiről, az Istenihez való jógikus kapcsolódásunkról, mely minden igaz vallásban ugyanaz, valamint a karmikus mintázatok megpróbáltatásairól és a jelentésükről. Sok indiai technikával kísérleteztünk a különféle iskolákból, és néha új magyarázatokat is kifejlesztettünk az ősi kódok megértéséhez.
Ebben az asztrológiában a Hold a karma központi bolygója, mely meghatározza a ciklusokat, miközben a minták tudatosítása kiszabadíthat a hosszas megpróbáltatásokból vagy legalábbis enyhítheti azokat. Használjuk a nyugati asztrológia külső, kollektív bolygóit is, de ami azonnal megragadta a figyelmemet, az a 27 holdház, vagyis naksatra leggyakorlatiasabb alkalmazása volt - uralkodói viszonyok, korszakok és már elfogadott technikák tekintetében (ld. az szemközti illusztrációt). Négy-négy padába (lábba) osztva ők az alapjai a 108 részre osztott hindu.tibeti zodiákusnak. Az évek során egyre finomítottam a tranzitok megértését, valamint a bolygóperiódusokét (amelyek szintén az időtlen időkből meglevő naksatrák korszakainak mondhatók). Több évig gyakoroltam új mesterségemet amikor megírtam Út és Sors c. könyvemet a naksatrákról egy koreai Zen-kolostor vezetőjének inspirációjára és több aktív tanítványom segédletével, 2012 novemberében jelent meg a SpringMed kiadónál.
E rendszer közel áll a Joni Patry híres texasi asztrológus által kifejlesztett "neo-védikus" asztrológiához, valamint kapcsolódik a Shri Yukteshwar, Paramahamsa Yogananda asztrológus guruja által ismertetett világkorszakok tanához. Ahogyan megfejtem az egyre gyűlő egyéni képleteket és világesemények asztrológiáját az új, de mégis ősi indiai asztrológia fényében, még mindig azt érzem, amit évekkel ezelőtt, hogy valami isteni, megvilágosult értelem vezet. Azt gondolom, hogy a naksatra-asztrológia különlegesen igazodik a modern emberek szükségleteihez és követelményeikhez. Bonyolultsága ellenére nagyon várt információval szolgál a karmikus minták fényében előtörő önismerethez, továbbá úgy tűnik, megerősíti az olyan pszichológiai iskolák eredményeit mint például a Hellinger-féle családállítás, vagy a Jung által fémjelzett archetípusos terápiák. miközben megőrzi gyakorlatias, földreszállt fókuszát is. Egy vég nélküli utazás ez, talán következő életemben is folytatódik.
Köszönet és áldás Bakos Attilának a védikus asztrológia értékes felfedezőiért!
Leave a message and I’ll get in touch:
Ma is megbeszélhetsz egy személyes elemzést:
06-20-433-4489 regmelocco@gmail.com
Budapesten: III. ker. a Római tér közelében